Az első lépést mindig nehéz megtenni. Mikor? Hogyan? Hol?
Anyám történetét kezdtem megismételni........
Pár hónapos együttlét, esküvőszervezés, esküvő, felocsúdás. Hogy nem
egymáshoz valók vagyunk. Hogy ez nem több egy testvéri viszonynál. Hogy
mindenben különbözünk. Teljesen más éltet. Ami nekem érték, neki
lényegtelen dolog. És fordítva. És hogy ezeken a különbségeken már nem
tudom túltenni magam. Még a majdani gyermekeim érdekében sem.
Nyomasztott.
Aztán a miként kezdett el őrölni. Most, két hónappal
az esküvőnk után? A születésnapja után? A lekötött utazásunk után? Vagy
inkább próbáljam meg kihúzni jövő évre? Na ez utóbbihoz nincs erőm.
Igazából egyikhez sincs már erőm. Csak a mosthoz. De hogyan?? Napokig
őrlődtem ezen. Aztán szépen halkan, váratlanul kibukott belőlem.
Megkönnyebbültem. Ugyanakkor Ő tagadott, ígérgetett, kapálódzott. Ez
újfent nyomasztott. Ennek így soha nem lesz vége....
De! Férj
gellert kapott. Acsarog, gyűlölközik. Szinte természetes. Elvitte a
holmijai nagyját. Haladunk. Szétfeszít az erő, az öröm. Tollpihe lettem.
:)
Kicsit furcsa. Gyorsan zajlanak a dolgok. Túl könnyen.
Egy új fejezet kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése